Hegyvidéki Önkormányzat

Budapest XII. kerület, Böszörményi út 23-25.
Levelezési cím: 1535 Budapest, Pf: 925
E-mail cím: onkormanyzat@hegyvidek.hu
Telefon: 06 1 224 5900, Fax: 06 1 224 5905
Zöld szám: 06 80 200 907

arendas02

Fekete, piros, igen, nem…

2017. 10. 09.

A magát grafikásnak nevező Árendás József plakátjaiból nyílt kiállítás a Galéria 12-ben „fekete, piros, igen, nem…” címmel. Apropója, hogy száz évvel ezelőtt, 1917-ben győzedelmeskedett a nagy októberi forradalom – a képek a szellemi présről, a hatalomról, az önkényről, a szabad levegő hiányáról szólnak.

„Látszik, hogy Árendás József itthon van – fogalmazott a »grafikás« új tárlatának megnyitóján Fonti Krisztina alpolgármester. – Tizennyolc éve él a kerületben, tagja a Galéria 12 Egyesületnek, két évvel ezelőtt volt kiállítása ezen a helyen, 2013-ban nagy sikerrel mutattuk be műveit az aradi közönségnek. Az idén tavasszal a plakátművészet e meghatározó és markáns alkotóját hetvenedik születésnapján életmű-kiállítással ünnepeltük a frissen megnyílt új Hegyvidék Galériában. A művész életét meghatározta a Rákosi- és Kádár-kor, grafikáin e kort szimbolizálja a fekete és a vörös szín. A kiállítás másik fele egyéb közérdekű témákat feszeget kritikusan, mint a felmelegedés, a migráció, a celebritás, a technikai függőség.”


A kiállítást Entz László érsebész, a művész barátja, Dunaalmáson szőlőbirtokszomszédja, szabadidejében amatőr színházrendező – ez a magyarázata „érrendész” titulusának – nyitotta meg. „Bár nem vagyok művészettörténész, de a képekről van véleményem, és a korszakról is – mondta. – Árendás Jóska plakátjaival most azt mutatja meg nekünk, amit akkor nem volt szabad, kitekint a rácsok mögül a grafika erejével. Humora kegyetlen és meggyőző, mint egy középkori udvari bolondé.”


Ezzel a politikai plakátkiállítással emlékezik meg a száz évvel ezelőtti eseményekről, az 1917-es nagy októberi forradalomról – mondta az alkotó, s maga vette sorra néhány művét: „Az elvtársnak”, például, nincs arca, csak kitüntetése. A „levegőt!” 1956-ra emlékeztet, amikor csak rövid időre lélegeztünk fel. A „lenin élt” címe nem véletlenül van kis betűvel és múlt időben. A Vörös prés az állandó pszichikai és kulturális nyomásra emlékeztet.”


A közönség körében nemcsak a plakátjaival aratott nagy sikert Árendás József, hanem egy 1950-es évek hangulatát idéző csasztuska előadásával, valamint a baráti beszélgetéshez felszolgált, ízletes, saját termelésű borával is. A „grafikás” kiállítása megtekinthető október 28-ig, vasárnap kivételével naponta 12–22, szombaton 16–22 óráig a Hajnóczy József utca 21. alatti Galéria 12-ben.






Advent_2017_227

2017. december 3-tól 23-ig.

fotokiallitas-1

2017. november 24. 17:00

Lorant_Zsolt-1

2017. november 30-ig.

hotjazz277

2017. november 25. 19:00

Adventi_plakaatterv_3

2017. december 2.

rippl

2017. november 21. 18:00

muzped

2017. november

Adventi_vasar

2017. december 2. 9-14 óráig

Betlehem

Jelentkezési határidő 2017. november 24.

klimabarat_est-1

2017. november 21. 18:00

disznotorosplakat2017-magyar2-1

2017. november 25-26.

mura_webmeghivo1

2017. október 30. -december 1.

Nevtelen

Programajánló

logotype_250x250

Programfüzet

Egeszseges_Hegyvidek227

Az Egészséges Hegyvidék program 2017-ben is folytatódik.


«
»

Sebessegmerok_banner

Széchenyi 2020

Zöld Iroda

Hegyvidéki baba

Hegyvidek_ONvedelem_banner

Lovasut_banner

gyorsnet_banner

kerekpar_regisztracio

E-ügyintézés


local_taxes_banner250

Ter-koz2

Hegyvidék TV

banner_ovodasok_2017

Amire büszkék vagyunk

Telefonon a Hegyvidék

Pokorni Zoltán

Váczi János blogja

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hegyvidék Kártya

Hegyvidék újság

Kiadványaink

Minerva térinformatika