Hegyvidéki Önkormányzat

Budapest XII. kerület, Böszörményi út 23-25.
Levelezési cím: 1535 Budapest, Pf: 925
E-mail cím: onkormanyzat@hegyvidek.hu
Telefon: 06 1 224 5900, Fax: 06 1 224 5905
Zöld szám: 06 80 200 907
dijatado_krisztik2

Krisztik Csaba színművész kapta a Kaszás Attila-díjat

2017. 09. 11.

„Öröm és remegés egyszerre” – ezek az érzések lettek úrrá Krisztik Csabán, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagján, amikor az országos színházi évadnyitó gálán kiderült, idén ő kapja a Kaszás Attila-díjat.


A Győri Nemzeti Színházban megrendezett patinás ünnepségen Pokorni Zoltán polgármester elmondta, hogy a jelöltekkel ezúttal is a művészet és nem pedig a színházipar gyarapodott.


Operett, musical, balett, cirkuszi látványosságok – egyebek mellett ilyen előadásokkal kápráztatták el a művészek azokat, akik ellátogattak az országos színházi évadnyitó gálával egybekötött Kaszás Attila-díj átadójára, amelynek ezúttal a Győri Nemzeti Színház adott otthont.


„Az ország kulturális infrastruktúrájának, igényességének, sikereinek és lehetőségeink állapota egy ország sikerének indikátora. Nem korai kimondani, hogy Magyarország minden tekintetben, számokkal is alátámasztható módon fejlődő pályán áll” – fogalmazott ünnepi beszédében Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, aki a legfrissebb statisztikai adatokat is ismertette: 2008-ban 4,5 millióan, 2012-ben alig több, mint 5 millióan, 2016-ban pedig több, mint 7 millióan váltottak jegyet színházi előadásokra. 2016-ban a magyarok 3 milliárd forinttal többet költöttek színházi bérlet- és jegyvásárlásra, mint a megelőző években.


gyori_balett


Az eseményen nemcsak a művészek, de a közönség is izgatottan várta, hogy kiderüljön, ki kapja idén a Kaszás Attila-díjat. A színházélet egyik legnívósabb elismerését 2008-ban Pokorni Zoltán polgármester a Mozaik Művészegyesülettel közösen azzal a céllal alapította, hogy ápolják a tragikus hirtelenséggel elhunyt névadó színművész szellemi hagyatékát és elismerésben részesítsék azokat a magyar ajkú művészeket, akik színházi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállalnak a társulatukon belül. A díj különlegessége, hogy a nyertest maga a színházi szakma és a közönség választja meg – első körben a társulatok saját tagjaik közül jelölnek, majd így, a második fordulóba bejutók egymásra leadott szavazatai alapján döntik el, hogy ki legyen az a három színész, akik közül végül a közönség választja ki a győztest. Idén 38 nevezés érkezett, a publikum végül Gazsó György és Krisztik Csaba mellett Szikszai Rémuszra voksolhatott.


„Polgármesterként sok mindent át kell adnom: óvodát, iskolát, futókört és volt már példa arra is, amikor közértet. Az egyik ilyen közértátadásnál a tulajdonos azt mondta, hogy boltot nyitni könnyű, nyitva tartani nehéz. Ez a mondat erre a díjra is igaz. A három jelölttel a művészet és nem pedig a színházipar gyarapodott. A díj lassan intézmény lesz, s a szakma belső kultúrájának megerősítéséhez is hozzájárul – fogalmazott Pokorni Zoltán polgármester, aki külön felhívta a figyelmet arra, hogy a Kaszás Attila-díj fontos pozitívuma, hogy az elismerést olyanok kapják, akik nem a tévében, hanem a színház világában nőttek naggyá.


dijatado_krisztik3

 

2017-ben Krisztik Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, valamint az azzal járó félmillió forintos jutalmat, amelyet ezúttal is a Raiffeisen Bank ajánlott fel.

Az est egyik legszebb pillanata volt, amikor a nyertes átvette a jól megérdemelt elismerését: köszönetét elcsukló hangon fejezte ki, s amikor meghatódottsága miatt nem tudta befejezni mondatát, a közönség szeretetteljes vastapssal „mondta el” mindazt, amit az emelkedett pillanatokban nem lehetett szavakba foglalni.


„Nem titkolom, neki drukkoltam. Megindító volt látni Csaba reakcióját és azt, hogy a díj valódi értékké vált. A nagyszerű közeg és a közönség tette igazán fantasztikussá ezt a gálaestet. Hálásak vagyunk, amiért ízelítőt kaphattunk a pezsgő győri kulturális életből!” – mesélte Fonti Krisztina alpolgármester.

 

„Az érzéseket sokszor nagyon nehéz szavakba önteni. Ezért is van olyan, hogy tánc, és olyan, hogy zene. Az ilyen helyzetek elmondásához a jó költők állnak a legközelebb: ők olyan érzéseket tudnak megfogalmazni, amit egy hétköznapi ember nem. Én szeretnék hétköznapi ember maradni – nem akarok különb lenni, hiszen a hétköznapi ember tragédiáit és örömeit kell nekünk, színészeknek színpadra vinnünk. Talán az »absztrakt« jelző van a legközelebb ahhoz, amit érzek. Rengeteg minden csapong bennem: öröm és remegés egyszerre...” – árulta el lapunknak az immár Kaszás Attila-díjas Krisztik Csaba.





okt.23

2017. október 23. 10:00

hegymuvtelepweb

2017. október 2. - október 26.

Idosek_ei_2017_10_25
2017. szeptember - október

szarvasboges

Szarvasbőgés túrák és szakvezetések a Pilisi Parkerdőben és a Budakeszi Vadasparkban

Nevtelen

Programajánló

logotype_250x250

Programfüzet

Egeszseges_Hegyvidek227

Az Egészséges Hegyvidék program 2017-ben is folytatódik.


«
»

Sebessegmerok_banner

legjobb_etterem

Széchenyi 2020

Zöld Iroda

Hegyvidéki baba

Hegyvidek_ONvedelem_banner

Lovasut_banner

gyorsnet_banner

kerekpar_regisztracio

matyasbanner

E-ügyintézés


local_taxes_banner250

Ter-koz2

Hegyvidék TV

banner_ovodasok_2017

Amire büszkék vagyunk

Telefonon a Hegyvidék

Pokorni Zoltán

Váczi János blogja

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hegyvidék Kártya

Hegyvidék újság

Kiadványaink

Minerva térinformatika