Hegyvidéki Önkormányzat

Budapest XII. kerület, Böszörményi út 23-25.
Levelezési cím: 1535 Budapest, Pf: 925
E-mail cím: onkormanyzat@hegyvidek.hu
Telefon: 06 1 224 5900, Fax: 06 1 224 5905
Zöld szám: 06 80 200 907

fo

„A vonuló felhők fölött örökké kék az ég”

2017. 09. 25.

Néked zeng ez a dal – énekelték a Kós Károly iskola nyolcadikos növendékei a Kiss János altábornagy utcai gondozási központban, ahol bensőséges ünnepségen köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Nádas Katalint. A Magyar Rádió egykori zenei szerkesztője, számos közismert zenei mű szövegének fordítója és írója, Pokorni Zoltántól vehette át az önkormányzat, valamint a Hegyvidéki Egyesített Gondozási Központ ajándékait.

A polgármester elmondta, hogy az idősekkel való törődés a gondozási központokon keresztül valósul meg, az itt dolgozó szakemberek a leginkább rászorulókkal foglalkoznak. Az önkormányzat azonban mindenkiről szeretne gondoskodni, ezért indította el a Szépkorúakért a Hegyvidéken közösségfejlesztő programot, amelynek önkéntesei nagyszerűen kiegészítik a szakemberek munkáját. Ehhez járul hozzá az idei év újdonsága, az Otthon megöregedni pályázat, amely az idősek lakásainak átalakítását szolgálja annak érdekében, hogy minél tovább a saját otthonukban maradhassanak, és teljes életet élhessenek. De a gondoskodás része az is, hogy a zebrákat a járdával egy magasságba emeljék, amire Pokorni Zoltán ígérete szerint a Böszörményi út átépítésekor már ügyelni fognak.


2


„Az idősekre irányuló figyelem kiterjed a kitüntetett születésnapok közös megünneplésére, amit ezúttal még különlegesebbé tesz, hogy a Kós Károly iskola kórusa személyesen találkozhattak azzal a fordítóval és szerzővel, akinek a szövegeit elénekelték” – hívta fel a figyelmet a polgármester hozzáfűzve, hogy egyik fordítása, a Néked zeng ez a dal felcsendül Deák Kristóf, februárban Oscar-díjat nyert Mindenki című rövidfilmjében. Az egyetlen szépséghiba, hogy a stáblistán rosszul tüntették fel Nádas Katalin nevét.


„Véletlenül hallottam meg a televízióban a dalt, akkor vettem észre, hogy a stáblistán a szerző Orazio Vecchi mellett nem Nádas Katalin, hanem Kálmán szerepel. Később megtudtam, hogy ezzel a művel kapcsolatban, több adatbázisban hibásan tüntették fel a nevem, egyébként a filmben a mai napig nem történt meg a javítás, sőt, nem is kerestek a készítők” – mesélte a nem mindennapi történetet az ünnepelt, aki ennek ellenére sem érez csalódottságot. „Herczeg Ferenc írta, hogy a vonuló felhők fölött örökké kék az ég. Mindig optimistán néztem előre, most is így teszek. Ehhez az is kell, hogy rengeteg szeretet kapok a környezetemtől, amit igyekszem viszonozni. Szerencsés vagyok, mert két családot is magaménak tudhatok. Az egyik az Árnyas úti szomszédasszonyom családja, ők a választottak, a másik a szűkebb rokonságom” – foglalta össze a hosszú élet titkát Nádas Katalin.


1


A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár- és karvezetőképző szakának elvégzése után rövid ideig a Batthyány iskolában tanított, innen került 1958-ban a Magyar Rádióhoz, ahol egészen nyugdíjba vonulásáig az ifjúsági főosztály szerkesztőjeként dolgozott, és készített nagy sikerű műsorokat. Műfordítóként és íróként számtalan gyermekopera, kórusmű, dal, gyermek- és ifjúsági kantáta magyar szövege fűződik a nevéhez. Ahogyan fogalmazott, két nagy vágya volt, az egyik a rádiózás, a másik a műfordítás és szövegírás. Mindegyikre lehetőséget kapott, ezért elégedett lehet az életével.





okt.23

2017. október 23. 10:00

hegymuvtelepweb

2017. október 2. - október 26.

Idosek_ei_2017_10_25
2017. szeptember - október

szarvasboges

Szarvasbőgés túrák és szakvezetések a Pilisi Parkerdőben és a Budakeszi Vadasparkban

Nevtelen

Programajánló

logotype_250x250

Programfüzet

Egeszseges_Hegyvidek227

Az Egészséges Hegyvidék program 2017-ben is folytatódik.


«
»

Sebessegmerok_banner

legjobb_etterem

Széchenyi 2020

Zöld Iroda

Hegyvidéki baba

Hegyvidek_ONvedelem_banner

Lovasut_banner

gyorsnet_banner

kerekpar_regisztracio

matyasbanner

E-ügyintézés


local_taxes_banner250

Ter-koz2

Hegyvidék TV

banner_ovodasok_2017

Amire büszkék vagyunk

Telefonon a Hegyvidék

Pokorni Zoltán

Váczi János blogja

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hegyvidék Kártya

Hegyvidék újság

Kiadványaink

Minerva térinformatika