Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Játszóterek, kültéri fitnesz

Játszóterek, kültéri fitnesz

A LIBEGŐ FELSŐ ÁLLOMÁSÁNÁL LÉVŐ JÁTSZÓTÉR
Libegő felső állomása
Az erdő szélén a Libegő felső végállomásával szemben található a 2014-ben teljes körűen felújított játszótér. A játszótéren illemhely és ivókút is segíti a nyugodt kikapcsolódást.
ANNA-RÉTI JÁTSZÓTÉR
1121 Normafa, Anna-rét
A Normafa rehabilitáció első fázisában, 2015-ben adták át a teljesen felújított, erdőhöz illeszkedő, fa játékokkal, ivókúttal, illemhellyel, és a gyerekek egyik kedvencével, a kötélpályával felszerelt játszóteret.
TERÉZ ANYA TÉREN LÉVŐ JÁTSZÓTÉR
1124 Bürök utca 37.
Kicsi, de magával ragadó játszótér, gumiburkolattal. A környéken élő családok szívesen töltik el itt a szabadidejüket.
CSÖRSZ PARK
1124, Csörsz utca 2-4.
Jól felszerelt játszótér kicsik és nagyok egyaránt találnak kedvükre való eszközöket. Ivókút is található a területen. A lakosság igényeit figyelembe véve 2017/2018-ban teljes egészében megújul a park.
BÖSZÖRMÉNYI ÚTI JÁTSZÓTÉR
1126 Budapest, Böszörményi út 2/c.
Kicsi, de szerethető játszótér a Turul-szobor szomszédságában.
DERES UTCAI JÁTSZÓTÉR
1124 Deres utca – Kempelen utca sarok
A játszótér fakerítéssel és sövénnyel határolt. Burkolata gumi és gyep. Hinta, homokozó, forgó- és rugós játék várja a kicsiket.
DEVECSERI PARK
1125 Budapest, Béla király út 1
A környéken élők kezdeményezésére 2016-ban kialakított játszótér a Béla király út és a Városkúti út találkozásánál található. A hangulatos kis parkban a gyerekeket csúszda, hinta, homokozó várja., biztonságukat kerítés szolgálja. A parkban ivókút is található.
DIANA UTCAI PARK
1125 Diana u. 4.
Az iskola előtt található, lombos-fás környezetben. Akár tanítás előtt, akár utána látogatható – de semmiképpen sem helyette! A lombok alatt lehet várat mászni, mindjárt kettőt is, és itt is ivókút segíti a felüdülést.
EÖTVÖS PARK
1121 Szépkilátás út 2.
Ebéd előtti mozgáshoz kiváló játszótér lombos-fás környezetben. Az árnyat adó fák alatt rugós játék, valamint hinta, homokozó és csúszda is várja a gyerekeket. A játszótér a Szépkilátás úti Szamos Cukrászda közelében található, melyet 2017-ben teljes körűen felújított az önkormányzat.
ÁGNES ÚTI JÁTSZÓTÉR
1121 Budapest, Ágnes út- Fodor utca találkozása
A fakerítéssel körbevett játszótér, kisgyermekek számára kiváló; csúszda, homokozó, egyensúlyozó játékok találhatók itt.
TÁLLYA UTCAI JÁTSZÓTÉR
1121 Fodor utca - Tállya u. sarok
Nem csak játszótér – több annál. Itt mindig pattoghat a labda.. Akik nincsenek jó barátságban a labdával, azok homokozhatnak, csúszdázhatnak, hintázhatnak.
MÁRTONHEGYI ÚT 54.
1124 Mártonhegyi út 54.
Kicsi barátságos játszótér, melyet a lakóközösség gondoz.
GESZTENYÉS KERT
1124 Csörsz u.
Ezen a játszótéren mindig épül homokvár, a mászóvárakban is komoly élet folyik, gyakran csatáznak a gyerekek, felelevenítve eddig szerzett történelmi ismereteiket, tankönyvi élményeiket.
GAÁL JÓZSEF UTCAI JÁTSZÓTÉR
1122 Gaál József u. 11.
Kis árnyékos játszótér, fa játékokkal csendes kis utcában, ivókúttal. A kicsik védelme érdekében napközben árnyékolóvá alakítható homokozó-takaróval felszerelt játszótér.
HOLLÓSY SIMON UTCAI JÁTSZÓTÉR
1126 Budapest, Hollósy Simon tér
Kedves kis csendes, árnyas játszótér, jól felszerelt, nyári melegben a gyerekek kedvence lehet. A játszótér körül árnyékos parkolóhelyeket találhatunk.
KÚTVÖLGYI ÚT 62.
1125 Kútvölgyi út 62.
Kedves kis játszótér fa játszószerekkel és homokozóval, gumiborítással. A gyerekek felüdülését ivókút szolgálja. Tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető.
MARGARÉTA UTCAI PARK
1126 Budapest, Kiss J. altb. u. 51.
2014 augusztusában adta át az önkormányzat a teljes körűen felújított Margaréta játszóteret. A tervek kidolgozásakor fontos szempont volt, hogy egy olyan többgenerációs játszóteret hozzanak létre, ahol a legkisebbek ugyanúgy jól és komfortosan érezhetik magukat, mint a kamaszok. A játszótér központi eleme egy többfunkciós vár (ún. falu) csúszdával, mászófallal, függőhíddal, mászóhálókkal és kis bútorokkal. Emellett bébihinták, lapülőkés hinták, körforgó, rugós játékok, mérleghinta, homokozó vár, faragott állatos mászókák, margarétás kötélmászós mászóka, forgatható kirakó is találhatóak a játszótéren. A játszótéren illemhely is található.
MOM KULTURÁLIS KÖZPONTBAN LÉVŐ JÁTSZÓTÉR
1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Sok család megfordul itt, és nemsokára még többek kedvelt helye lehet, mert 2017-ben teljesen megújult. Univerzális játszótér készült, ahol a bölcsôdésektôl az iskoláskorú gyerekekig valamennyi korosztály jól érezheti magát, néhány játékot pedig akár a felnôttekkel közösen is használhatnak.
PAGONY UTCAI JÁTSZÓTÉR
1124 Budapest, Fodor u. 32.
Hintával felszerelt játszótér, a rendelkezésre álló két mászóváron akár négyen-öten is elférnek. A felülete gyep és gumi, a homokozó mellett mérleghinta áll. A játszótér bekerített, reggel hattól sötétedésig tart nyitva.
PETHÉNYI ÚTI JÁTSZÓTÉR
1122 Budapest, Pethényi út 22.
Jól felszerelt játszótér bújik meg a Kis-Svábhegy alatt. A hintákat minden korosztály használhatja, a mászóvárból csúszdán át lehet földet érni. Az eső elől kis házikóba lehet húzódni.
REGE PARK
1121 Fogaskerekű végállomásánál
Sok érdekes játék, három elkülönült játszótéren. A kötélpálya a gyermekek kedvence. A gyerekek biztonságát tartotta szem előtt az építtető, amikor a játszóteret fenyőkéreg borítással látta el. Igazi erdei hangulatú tér, madárcsicsergéssel. Ha valakinek megtetszett a vasutazás a városból, a játszótéri favonatban folytathatja. Az igazán aktív gyerekek az erdei környezetben fanyeregbe is pattanhatnak.
SZENT CSALÁD PARK
1125 Budapest, Zugligeti út 48-50.
2014-ben a Hegyvidéki Önkormányzat teljesen felújította a játszóteret. Érdekessége az ún. dodekaéder mászófal és kötélpálya, melyet kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek.
SZÉCHENYI-EMLÉK ÚTI JÁTSZÓTÉR
1121 Budapest, Széchenyi emlékút Ágnes út sarok
A város egyik legszebb panorámát nyújtó játszótere . A gyerekek a pazar, lélegzetelállító kilátást nyilván kevésbé élvezik, mint az őket elkísérő szülők, nagyszülők. Fajátékok várják az oda látogatókat.
VÁROSMAJOR PARK
1122 Budapest, Maros u. 37.
Jól felszerelt játszótér kicsik és nagyok egyaránt találnak maguknak elfoglaltságot. Ivókút és illemhely is található a közelben.
RÁCZ ALADÁR UTCAI JÁTSZÓTÉR
1121 Budapest, Rácz Aladár u. 56-58.
Kedves kis játszótér, ivókúttal felszerelve.
IRHÁS ÁROK
1121 Budapest, Irhásárok út 53
Az ott élő lakóközösség kezdeményezésére kialakított, elkerített kis játszótér.
MOM Sport játszótér
1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.
A Mom Beach területén gumipadlóval védett játszótér található, amit napvitorlákkal védenek nyáron. Van itt mászóka, kisvonat, hinta és forgó játékok. A szülők padon ülve cserélhetnek tapasztalatot amíg a kicsik játszanak, de a Beach Bár teraszán limonadét szürcsölve pihenhetnek.
A LIBEGŐ FELSŐ ÁLLOMÁSÁNÁL LÉVŐ JÁTSZÓTÉR
Libegő felső állomsa
CSÖRSZ PARK
1124, Csörsz utca 2-4.
Korongos lépegető, hengeres egyensúlyozó, fém kombinált mászóka, erőfejlesztő lengő játék
DEVECSERI PARK
1125 Budapest, Béla király út 1
A fiatalok, felnőttek számára fitneszeszközök – elliptikus tréner, lovagló, tripla twister, hátizom-erősítő és függőleges létra – nyújtanak lehetőséget az aktív kikapcsolódásra.
DIANA UTCAI PARK
1125 Diana u. 4.
Evező, twister és sí tréner
TÁLLYA UTCAI JÁTSZÓTÉR
1121 Fodor utca - Tállya u. sarok
Twister és sí tréner, dupla lábizom erősítő
MARGARÉTA UTCAI PARK
1126 Budapest, Kiss J. altb. u. 51.
Dupla lábizom erősítő, Hátizom erősítő, mellizom erősítő, ping-pong asztal
PETHÉNYI ÚTI JÁTSZÓTÉR
1122 Budapest, Pethényi út 22.
Twister és sí tréner, dupla lábizom erősítő
REGE PARK
1121 Fogaskerekű végállomásánál
Twister és sí tréner, evező
SZENT CSALÁD PARK
1125 Budapest, Zugligeti út 48-50.
Twister és sí tréner, dupla lábizom erősítő
VÁROSMAJOR PARK
1122 Budapest, Maros u. 37.
Parkour pálya, elliptikus tréner, sí tréner, kerékpár, air walker, pad, lábizom erősítő, twister
MOM Sport játszótér
1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.
Az itt található tornaeszközök sokoldalú módon, univerzálisan fejlesztik testünket, mégpedig a saját testsúlyos edzés által. Játszva fejlesztik az egyensúlyérzéket és a koordinációs képességet is a rajtuk végezhető végtelen számú gyakorlat és sokszínű edzésmunka révén. Kortól (14 éves kortól ajánlott), nemtől és edzettségi szinttől függetlenül ajánljuk mindenkinek.
100 nm-es alapterületen vörös színű gumilappal leburkolva, amely környezetkímélő technológiával, gumiabroncsból újrahasznosítással nyert gumi granulátumból készült. UV- és időjárás álló.
A StreetGym elemek időjárásálló, UV-stabil, színterezett, horganyzott acél tartóelemekkel, kiváló minőségű műanyag és pácolt, lakozott fenyőből készült 100% magyar termékek kiegészítőkkel.
Felszereltsége:
- 4 db nyújtó
- 2 bordásfal
- 2 korlát
- 2 haspad
- 2 háttámasz
- 2 gyűrű
- 2 kötél
- 2 dupla majomlétra
- 1 Z korlát
- 1 lépegető
- 1 pihenő pad
- 1 fedett pihenő pad
- 1 speciális M alakú “MoM” elem, amely 6 db nyújtót és egy bordásfalat tartalmaz. Ez az elem az általános funkcióin kívül alkalmas látványos versenyek lebonyolítására is, mivel szimmetrikus kialakítású, így egyszerre két versenyző - mintegy “párbajozva” - mutathatja be tudását.
GYŐRI ÚT- AVAR UTCA
1123 Budapest, Győri út - Avar utca találkozása
Elliptikus tréner, dupla lábizom erősítő, tripla twister, evező, ping-pong asztal
Normafa
Normafa, Síház melletti terület
Síházhoz közeli területen egy felnőtt fitnesz pálya került kialakításra. A felület alatt mulcs látja el az ütéscsillapítás funkcióját, amelyet fektetett rönkszegély határol. Az alábbi eszközöket telepítettük:
• Bordásfal
• Függőleges hullám
• Dupla hasizom erősítő pad
• Dupla multifunkciós tréner
• Fekvőtámasz háromszög
• Hasizom erősítő oszlop
• Háromelemes húzódzkodó
• Háromkarú függeszkedő
• Hátizom erősítő oszlop
• Kiegészítő tartó
• Kombinált húzódzkodó
• Kötéltartó
• Lépegetők
• Majomlétra
• Medicin-céltábla
• Multifunkciós húzódzkodó
• Párhuzamos korlát
• Szűk húzódzkodó
• Tolódzkodó oszlop
• Vízszintes hullám
• Vízszintes létra
• Z-tolódzkodó

Miért fontos a mozgás a gyermekek számára?

Bármennyire is közhely, de igaz: egy kicsi mozgás mindenkinek kell! Általában jól is esik, csak az elhatározásig nehéz eljutni.

A rendszeres sportolásnak számtalan pozitív hatása ismert: önbizalmat ad, levezeti a felesleges energiákat, fejleszti az erőnlétet, állóképességet, és az egészség megőrzésében is segít. Azt csak kevesen tudják, milyen súlyos, sőt akár végzetes következményei lehetnek a mozgásszegény életmódnak, de az örök igazság erre is érvényes: elkezdeni sohasem késő.

A gyermekek töretlen testi-lelki, szellemi fejlődéséhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás, sportolás. Előnyei nem csupán a fiatal szervezet egészséges fejlődésének biztosításában, valamennyi szerv és szervrendszer – légzés, vérkeringés, anyagcsere, mozgatórendszer – optimális működésében, hanem a környezeti, vagy egyéb okok miatt létrejövő stressz könnyebb elviselésében, a kedvezőbb szociális beilleszkedésben és az egészséges önbizalom kialakulásában is megmutatkoznak.

A rendszeres testmozgást végző gyerekek és serdülők között egyértelműen kevesebb anyagcsere-betegség – elhízás, cukorbetegség, zsíranyagcsere-zavar – fordul elő. Aktív gyermekből sokkal inkább válik aktív felnőtt, mint fordítva, vagyis a rendszeres testedzést végző, sportoló serdülőkből kevésbé lesz mozgásszegény életmódot folytató felnőtt. A gyerekek és serdülők körében biztosított és serkentett testedzés, sportolás jobb egészségi állapotot biztosíthat felnőtt-, de akár időskorban is. Sajnálatos tény ezzel szemben, hogy különböző felmérések némileg eltérő adatai szerint is világjelenségnek tekinthető: mindkét nemben és minden életkorban csak a népesség 20-30%-a végez megfelelő mennyiségű és intenzitású testmozgást.

A gyermekek fejlődése igen különböző lehet, ezért csak általánosságban mondható el, hogy kora gyermekkorban, az óvodában a gyors növekedés szakaszában vannak; ilyenkor alapmozgásokat sajátítanak el, mint például futás, ugrás, rúgás, dobás. A 6–12 éves korig tartó szakaszban alakul ki a finomabb mozgáskoordináció, ilyenkor ajánlott minél többféle sporttevékenység kipróbálása.

A gyerekek játék közben fedezik fel a világot. Életük első éveiben számukra a mozgás az egyik legalapvetőbb inger, a világ és az én felfedezésének alapvető eleme, a megfelelő mozgásfejlődés pedig az idegrendszer fejlődése szempontjából is kiemelt fontosságú. A játékok fejlesztik az önfeledt és szabad játékot, mozgósítják a mozgáskoordinációt és az ügyességet, a többi gyerek társasága pedig nagyban előmozdítja a szociális érettséget.

Sok játszótéri játék olyan mozgásra ad lehetőséget a gyerekeknek, amilyet otthon nem feltétlenül könnyű megteremteni. A játszótér már egészen kicsi kortól az együtt megtett séták terepe lehet, főleg ha a családban nagyobb testvér is van, de az egyes játékok kipróbálása nagyban függ attól, hogy éppen hol tart a gyermek mozgásfejlődése. Amikor a baba már stabilan ül, tehát nagyjából 6-8 hónapos kortól, elkezdődhet a homokozó és a hinta felfedezése. Fontos tudni, hogy a hinta csak akkor alkalmas és biztonságos a baba hintáztatására, ha teljesen körbeöleli őt, és a játéknak mindig szoros szülői kontroll mellett kell zajlania. A mászást gyakoroltató játékok, a mászókák és mászótornyok az izomerősítés, az erőnlét szempontjából hasznosak a gyerekek fejlődésében.

Milyen helyet foglalunk el az egészségstatisztikákban?

Magyarország elszomorító helyet foglal el az Európai Unió egészségügyi statisztikákkal kapcsolatos listáin – azonban tévénézésben igen jók vagyunk… Sok szülő azt kérdezi, miért lenne ártalmas a gyermekre, ha sokat néz tévét, akik pedig belátják a televíziózás káros hatásait, nem tudják, mennyi tévézést engedélyezhetnek csemetéiknek.

A Nielsen Measurement, egy tévénézési szokásokat monitorozó cég felmérése szerint 2015-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 26 percet töltött a tévékészülékek előtt. A 4–17 évesek tévénézéssel töltött ideje 3 óra 16 perc volt. Ennek csökkentése, visszaszorítása elemi érdek, és már gyermekkorban el kell kezdeni. Szakemberek szerint a 3 év alatti gyerekek egyáltalán nem nézhetnének tévét, 3 és 5 éves kor között legfeljebb 30 percet, a 6 és 8 év közöttiek maximum 1 órát, 9 és 12 éves kor között pedig nem tévézhetnek többet másfél óránál.

A jó játszótér ismérvei:
• biztonságos,
• évszaktól független,
• kényelmes,
• tiszta,
• az eszközpark fejleszti a gyermek képzelőerejét, kreativitását, mozgáskoordinációját és erőnlétét.

A XII. kerületi játszóterek

A kerületben az utóbbi években átfogó játszótér-rekonstrukciós program valósult meg. A fejlesztéseknek köszönhetően a Hegyvidék immár valamennyi kerületi fenntartású játszótere megfelel a szigorú uniós szabványoknak. Az újabb játszószerek megóvása és az éjszakai rendbontások megakadályozása érdekében a Böszörményi úti, a Hollósy Simon, a Margaréta, a Pethényi, a Szent Család Park és a Pagony utcai játszóterek kapuit sötétedés után zárják.

A Hegyvidék valamennyi körzetében folyamatosan épülnek és megújulnak a játszóterek – addig is vegyük sorra a meglévőket! A játszóterek fül alatt található lista egyúttal segítséget jelenthet a szülőknek a tájékozódáshoz. A játszótereken csúszdák, várak, csúszdás tornyok, hinták, mérleghinták, mászókák, rugós játékok, homokozók, kötélhidak, egyensúlyozó játékok, egyéb játszótéri eszközök, ütközéscsillapító gumilapok találhatók.