Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Működés

Településfejlesztési stratégiát fogadott el az önkormányzat

A városfejlesztési célokat hosszú távra kijelölő településfejlesztési koncepciót, valamint ehhez kapcsolódóan egy középtávú, projektcsomagokat tartalmazó stratégiát fogadott el az önkormányzat képviselő-testülete.

Jóváhagyták a képviselők a Hegyvidéki Önkormányzat Településfejlesztési Koncepcióját és Integrált Településfejlesztési Stratégiáját (ITS). Szabó-Kalmár Éva, a városrendezési és főépítészi iroda vezetője elmondta, hogy a koncepció 2030-ig jelöli ki a távlati célokat, figyelembe véve az értékes épített és természeti környezetet, valamint a demográfiai folyamatokat – azt, hogy átlagon felüli a kerületben az idősek aránya, ugyanakkor a gyermekek száma is gyorsan nő, jelenleg a Hegyvidék az egyik legdinamikusabban fiatalodó kerület a fővárosban.

A 2014-2020-as időszakra vonatkozó ITS kapcsán az irodavezető arról számolt be, hogy ennek előzménye a 2009-ben elkészült Integrált Városfejlesztési Stratégia, amely megalapozta a MOM Kulturális Központ és a Gesztenyés kert, továbbá a Városmajor sikeres fejlesztését. Szabó-Kalmár Éva kiemelte, hogy most már nem csak akcióterületekben gondolkodnak, hanem olyan projektekben is, amelyek az egész kerületre hatással lehetnek.

Az ITS kulcsprojektként a Normafa rehabilitációját nevezte meg, akcióterületi projektnek pedig a Hegyvidék városközpontjának megújítását – a Böszörményi út és az Apor Vilmos tér közösségi funkcióinak erősítését –, valamint a Gesztenyés kert és térségének további fejlesztését – például a kongresszusi központ előtti aszfaltozott parkoló mélygarázzsá alakítását és a felszín parkosítását – jelölte ki.

Úgynevezett „hálózatos, komplex projektcsomagokat” is meghatároz a stratégia: ilyen a közintézmények és közszolgáltatások energiahatékonyságának növelése, a klímabarát, illetve intelligens közlekedésfejlesztés, a fogaskerekű vasút fejlesztése, továbbá olyan programok, melyekkel a hegyvidékieket jobban bevonnák a zöldterületek gondozásába, vagy tovább erősítenék az itt élők egészségtudatosságát.

Egyéb, kiegészítő projektcsomagként az IVS-ben szerepel a kerületi identitás és imázs, az egységes városkép témája – ide tartozik például az üzletportálok megjelenésének szabályozása –, az intelligens városüzemeltetés és irányítás megteremtése korszerű informatikai eszközökkel, valamint a gazdaságélénkítés, többek között az egészségügyi ágazat fejlődésének elősegítése.