Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Közlemény

Közlemény

Nem tájékozódott megfelelően, ezért hamis információt közölt a Normafa – természetesen csoport tegnap a közösségi oldalán.

A tények: Tegnap a Síház mögött, a Normafa út és a nyilvános illemhely közötti területen az elöregedett csatornahálózatban teljes dugulás történt. Az önkormányzat által megbízott cég munkatársai azonnal megkezdték a duguláselhárítást. Eközben nem számoltak azzal, hogy a hónapok óta üresen álló Hotel Normafa átemelő szivattyúja működésbe léphet. Az így rájuk eresztett szennyvíz egy kis része folyt a rétre.

Nem igaz tehát a Normafa – természetesen csoport állítása, miszerint a duguláselhárításon dolgozók árasztották volna el a területet, ráadásul szándékosan.

Jelenleg is zajlik a kárelhárítás a Katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, az érintett területet – egy kb. 70 nm-es füves részt, egy 50 nm-es murvás sétányt és egy 50 nm-es ösvényt – körülzárták. Nehezíti a javítási munkát, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek nem rendelkezik pontos információval a Síház irányából induló csatorna nyomvonaláról, ezért a feltárás és maga a duguláselhárítás is nehezen, körülményesen halad. A csatornából a duguláselhárítást végző szakemberek kiszivattyúzták a szennyvizet, a csatorna mellett érintett területet elkerítették. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal egyeztetve a fertőtlenítést is hamarosan megkezdik. A munkálatok befejezéséig mindenkitől türelmet kérünk és kérjük, a következő néhány napban kerüljék el a Normafa ezen területét.

Kiegészítés a Normafával kapcsolatos mai közleményünkhöz:

Sipos Péter volt önkormányzati képviselő, a Párbeszéd egykori politikusa, a Normafa – természetesen csoport alapítója a ma délelőtti közleményünk megjelenése után fotókat juttatott el hozzánk a Síház mögött zajló duguláselhárítás munkálatairól. E fotók alapján egyértelművé vált, hogy a munkálatokat végző cég illetékesei nem a valóságnak megfelelően tájékoztatták az önkormányzatot az ott történtekről, s valóban – ahogy a csoport tegnap állította – a cég hibájából került a szennyvíz a területre. Az önkormányzat a céggel szemben lefolytatja a megfelelő eljárást, a Normafa – természetesen csoporttól pedig ezúton is elnézést kér.