Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

Nárciszültetés a betegekért

Nárciszültetés a betegekért

Évek óta szoros kapcsolatot ápol a Hegyvidéki Önkormányzat és a súlyos, haldokló betegekről gondoskodó Magyar Hospice Alapítvány. Ennek az összefogásnak egyik állomása a Királyhágó téri nárciszültetés és lufiröptetés, amelyen idén is a kerületi óvodák nagycsoportosai, valamint a Németvölgyi és a Fekete István iskola diákjai vettek részt.

Hozzájuk szólt Madocsai Dániel, aki elmondta, hogy a hospice szó egyik jelentése menedék. Ez arra emlékeztet minket, segítsünk a rászorulókon, nyújtsunk számukra támogatást, amibe a lelki menedék is beletartozik. „Tennünk kell azért, hogy a betegek, elesettek ne maradjanak egyedül a bajban” – hívta fel a figyelmet a Hospice Alapítvány projektvezetője.

Mindehhez az oktatási irodát irányító Csepreginé Volosinovszki Mária annyit tett hozzá, hogy a most földbe kerülő virághagymák tavasszal előbújnak rejtekükből, szárba szökkennek, majd virágot hoznak, végül elhervadnak. Ennek nyomon követése hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek megértsék a születést és az elmúlást, ami minden élőlény sajátja.

 koszonto02

„Vannak beteg emberek, akik ápolásra, lelki támogatásra szorulnak. Ezt az odafordulást jelképezi az óvodások és iskolások aktív közreműködésével megvalósuló virágültetés” – emlékeztetett Korda Nikoletta hangsúlyozva, hogy egy szemléletformáló programról van szó. A Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója az előzményeket ismertetve kifejtette: a pedagógusok különböző foglalkozások, beszélgetések alkalmával vezetik rá a gyerekeket arra, hogyan lehet szavakba foglalni a veszteséget, amivel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk. „Azért szervezzük meg minden évben a Királyhágó téri nárciszültetést vagy a Gesztenyés kertben megtarott nárcisz futást, mert ezek olyan szabadidős tevékenységek, amiken szívesen vesznek részt a gyerekek. Közben pedig jobban megértik az általunk közvetített üzeneteket. Például azt, hogy mindig lehet valami jót tenni másokért, ami ráadásul nekünk is örömet okoz” – foglalta össze a program lényegét Korda Nikoletta.

narcisz_ultetes04

Mielőtt elkezdődött volna a nárciszok elültetése, egy nagyon várt feladatot kellett teljesíteni a résztvevőknek. Ez pedig nem volt más, mint a magukkal hozott környezetbarát sárga lufik szélnek eresztése. Mindegyik óvoda és iskola üzeneteket is küldött, a vidáman szálló léggömbök zsinórjához erősített papírokon a gyerekek jókívánságai szerepeltek. Azt kérték, hogy az összes beteg gyógyuljon meg, és az emberek vigyázzanak egymásra.

 lufi02

A Királyhágó téren nem ért véget a program, az alapítványnak köszönhetően ugyanis a résztvevő oktatási intézmények további virághagymákat kaptak, ezeket az óvodák, iskolák kertjében ültetik el.