Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

A Hegyvidékről

Tímár Sándor

Timár Sándor koreográfus, táncpedagógus, magyar örökség díjas, állami díjas, Érdemes Művész. A Bartók Béla Táncegyüttes és a Csillagszemű Táncegyüttes megalapítója, művészeti vezetője és koreográfusa.

1930-ban Szolnokon született, a SZOT Együttes táncosaként kezdte, majd 1958-ban megalapította a Bartók Béla Táncegyüttest, melynek huszonöt éven át művészeti vezetője és koreográfusa volt. A hetvenes évektől a táncház mozgalom egyik elindítója és legendás hírű tánctanítója volt. A felnőttek mellett a gyermekek néptánc tanításával is foglalkozott.
1971-től az Állami Balett Intézet néptánc tagozatát vezette. 1980-tól tizenhat éven át a Magyar Állami Néptáncegyüttes művészeti igazgatója és koreográfusa, a társaság megújuló arculatának kimunkálása is az ő nevéhez fűződik.
1993-ban Timár Böskével létrehozták saját társulatukat, a Csillagszemű Táncegyüttest és a Timár Kamara Táncegyüttest. Jelenleg mindkét együttes művészeti igazgatója és koreográfusa.

A Csillagszemű Táncegyüttes a magyar táncművészeti élet egyik rangos társulata. Rendszeresen fellépnek kiemelkedő táncművészeti eseményeken, fesztiválokon. 2002-ben Esztergomban a japán császári pár előtt táncoltak, Strassbourgban az Európa Parlamentben szerepeltek. Európán kívül a világ legkülönbözőbb tájain képviselik hazánkat, többek között Brazíliában, Új-Zélandon és Japánban.
Timár Sándor pedagógiai módszerének lényege, hogy a gyermekek minél kisebb korban ismerkedjenek meg a még elevenen élő néptánc és népzenei hagyománnyal, amely mint megélt tapasztalat épüljön be mindennapi életükbe.
Az együttest 1998-ban Magyar Örökség Díjjal, 2003-ban Európa Táncdíjjal tüntették ki. 2006-ban elnyerték a magyar művészet és kultúra erősítése elismeréseként a Prima Primissima Díjat.
Csoportjaik a kerületben, a Virányosi Közösségi Házban jelenleg is próbálnak.
Timár Sándor családjával a kerületünkben, Virányosban él.