*

Átadták a választáson szerzett mandátumokat

Átadták a választáson szerzett mandátumokat

Pokorni Zoltán polgármester, valamint a Hegyvidéki Önkormányzat, illetve a XII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok régi és új képviselői átvehették a következő ciklusra szóló megbízóleveleiket a polgármesteri hivatalban.

 

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a XII. kerületben felelősen és tudatosan gondolkodó választópolgárok élnek. Kedélyeket borzoló megnyilvánulások ezúttal sem fordultak elő” – kommentálta a rendben lezajlott önkormányzati választást dr. Völgyesi Miklós, a helyi választási bizottság elnöke az elnyert mandátumok átadása alkalmából. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették a voksolás zökkenőmentes lebonyolítását, kitérve rá, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói október 13-án szinte teljes létszámban részt vettek a munkában. Így sikerült másnap hajnali négy órára végezniük a szavazatszámlálással.

Pokorni Zoltán újraválasztott polgármesterként arról beszélt, hogy a budai kerületekben hagyományosan magas a választási részvétel, ami összefügg az itt élők képzettségével, tájékozottságával és közéleti aktivitásával. A közügyek iránti élénk érdeklődést jó dolognak tartja, hiszen így nem csak négy-ötévente kap visszajelzést a választópolgároktól.

mandatumatadas03

„Mindenkinek köszönöm a részvételt, annak is, aki nem rám szavazott” – mondta a polgármester. Bár a választási kampány időszaka ezúttal sem volt érzelmektől és indulatoktól mentes, mégis úgy látja, hogy a különböző politikai nézeteket valló emberek között is sokkal több a közös vonás van, mint különbség. Természetesen nem kell mindenben egyet érteni – tette hozzá –, ám hisz abban, hogy néhány meghatározó kérdésben mindenkivel meg lehet találni a közös hangot.