Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

pz02

Családi mulatság a Fekete István iskolában

„Büszke vagyok a családomra” – ez volt a mottója a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Luca-napi mulatságának, ahol nemcsak a kisdiákok és tanáraik, de a rokonok is látványos performansszal örvendeztették meg a közönséget. A vigasságot követően színes vásár és finom falatok várták a vendégeket.

Felejthetetlen élményekben lehetett részük azoknak, akik ellátogattak a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola hagyományos Luca-napi kavalkádjára. A mulatság különlegessége egyebek mellett az volt, hogy ezúttal nemcsak a kisdiákok, hanem szüleik és tanáraik is felléptek. A látványos produkciókban gazdag délutánt színes vásár, finom falatok és humoros pillanatok tették igazán idillivé.

csujogatos11

Mint kiderült, a speciális fejlesztést igénylő, értelmi sérült gyerekekkel foglalkozó tanintézmény életében kiemelt szerepet kap a család. „Nagyon fontos, hogy jó kapcsolatunk legyen a szülőkkel, hiszen csak együtt, egymást kiegészítve nyújthatunk segítséget a tanulóknak. Szükség van olyan programokra, amelyeken a gyerekek rokonai is részt vesznek, jól érzik magukat” – fogalmazott dr. Somogyiné Takáts Andrea, az iskola igazgatója.
Dr. Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében kiemelte, hogy családunk és tanáraink gyermekkorunk meghatározó szereplői – többek között rajtuk is múlik, hogy kik leszünk, ha felnővünk. „Az iskola és a szülők közti kapcsolat harmóniája nagyban hozzájárul a gyerekek fejlődéséhez. Ezen a vidám eseményen egymásra mosolyoghatnak a tanárok, a diákok és a szülők” – tette hozzá az államtitkár, aki azt is elmondta, hogy 2018 a családok éve lesz Magyarországon.

beneda_attila

„A kölcsönös közeledés meghatározó része a diákok mindennapjainak, és jövőjének: fontos, hogy a család és a tanárok megismerjék egymást. Végtelenül lényeges és tiszteletreméltó az a munka, amit a Fekete István iskola pedagógusai végeznek” – hangsúlyozta Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ vezetője.
„Az az iskola jó, amelyik behívja a szülőket. Ahogy a családtagok, úgy a tanárok sem lehetnek magányos hősök: szükség van az együttműködésre. Fontos, hogy gyermekeinket ne elszigetelten neveljük. A társadalmi akadálymentesítés pedig egy nagyon erős és szeretettel teli világot eredményez. Büszkék vagyunk a Fekete István iskolára, hiszen sokat tesznek azért, hogy a családokból közösséget formáljanak” –  mondta Pokorni Zoltán polgármester, aki arról is beszélt, hogy bár az iskolafenntartó szerepet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) vette át, az önkormányzat továbbra is a szívén viseli a tanintézmény sorsát. Az épületen nemrégiben jelentős felújításokat is végeztek: a homlokzati falakat és a tetőt hőszigetelő réteggel borították be, lecserélték a nyílászárókat, valamint napelemeket telepítettek, így csökkentve az iskola energiaszükségletét.