*

bujberdo04

Díjazták a Hegyhát úti park ötletterveit

A Hegyhát út melletti, egykori golfpálya területén megvalósítandó park és játszótér terveinek kidolgozásához kért ötleteket az önkormányzat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterképzésben résztvevő építészhallgatóitól az idei Árkay-pályázaton.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ideiglenes műegyetemi épületében tartott ünnepségen hirdették ki a Hegyvidéki Önkormányzat által kiírt, 2019-es Árkay-pályázat és diplomadíj eredményeit. Az eseményen Fülöp József rektor arról beszélt, hogy az intézményük régóta együtt él a XII. kerülettel: a mostani, átmeneti állapot hamarosan véget ér azzal, hogy nyáron visszaköltöznek a teljes egészében megújult, Zugligeti úti kampuszukra.

Pokorni Zoltán polgármester kiemelte, hogy már a korábbi években is számos eredménye volt a MOME és az önkormányzat együttműködésének. A művészeti egyetem hallgatói tervezték a Hegyvidéken alkalmazott – más kerületek által is átvett – speciális kutyapiszokgyűjtő edényeket, aktívan részt vettek a közlekedésbiztonsági témájú ZebraFest kampány megvalósításában, és az iskolai menzák közösségi térré alakításához is ők készítettek koncepciókat.

pokorni_zoltan01

Most ahhoz adtak ötleteket az építészhallgatók, hogyan lehetne a kirándulók számára vonzóvá tenni a Hegyhát úttól délre eső egykori golfpálya területét, ezáltal is tehermentesítve a Normafa leglátogatottabb részeit, a hegy gerincét. „Imponáló a tervek grafikai kidolgozottsága, valamint az a mód, ahogy az alkotók érvelnek az ötleteik mellett” – méltatta a pályaműveket a polgármester.

Az Árkay-pályázaton a zsűri harmadik helyre rangsorolta és 100 ezer forinttal jutalmazta Bakonyi Réka Virág, Kovács Gréta és Radovics Judit Játszótér című tervét, ami szellemes megoldásként a fákra kifeszített piros kötelekkel vezetné végig a látogatókat az ösvényeken. A kötelek egy-egy helyen hintaként, mászókaként, sporthálóként vagy pihenőhelyként funkcionálnának.

Második lett és 150 ezer forint pénzjutalomban részesült Fekete Áron, Papp Nikolett Katalin, Adam Schakak és Váczy Zsófia Loop névre hallgató koncepciója. Ez egy álló és egy fekvő – akadálymentesen használható – kilátótoronnyal vonzaná a látogatókat a parkba. Az akadálymentesség biztosítása fontos szempont az önkormányzat számára, már csak amiatt is, mert a közelben működik a mozgássérültekkel is foglalkozó Gennaro Verolino iskola.

Első helyezést ért el és 200 ezer forint pénzjutalmat érdemelt a „Bújberdő”, amiben a tervezők a park természetközeli jellegének megőrzését tűzték ki célul. Arany Anett és Balázs Krisztina mesterképzésben résztvevő építészhallgatók az alapképzést nemrég kezdő Rideg Rebeka grafikus közreműködésével az őshonos virágfajokat bemutató tematikus tanösvények létrehozására tettek javaslatot.

bujberdo06

„Olyan koncepciót igyekeztünk kidolgozni, ami átfogja az egész területet. A meglévő ösvények felhasználásával négy túraútvonalat terveztünk, ezek mentén pecsételőpontokat, mini játszóhelyeket hoznánk létre” – mutatta be a győztes tervet az egyik alkotó, Arany Anett. Kitért rá, hogy a Széchenyi-hegyi tanösvények bejárását mobiltelefonos applikáció kifejlesztésével segítenék: a növényfelismerő funkcióval ellátott alkalmazással az elmélyült botanikai ismeretekkel nem rendelkezők is könnyedén felfedezhetnék maguknak a környék virágait.

pokorni_zoltan_arany_anett03

Az önkormányzat által alapított Árkay-díjat – amit minden évben a legjobb diplomamunkát készítő, végzős építészhallgatónak ítél oda a szakmai zsűri – idén Szabó Áron vehette át. Az építőművész a Csepel-sziget északi csücskét, valamint az egykori Nagyvásártelep környezetét érintő, Déli Városkapu Fejlesztési Programhoz kapcsolódóan dolgozta ki egy diákváros tervét, moduláris rendszerben felépülő kollégiumi lakóegységekből kialakítva.

„Az elképzeléseim szerint nem intézményenként különülnének el a kollégiumi egységek. Ha ugyanis nem csak az ugyanarra a szakra járók ismerik meg egymást, sokkal szélesebbé válik az emberek kapcsolati hálója” – mondja Szabó Áron, aki egy 36 hektáros területet felölelő, 12 ezer diák számára lakhatási lehetőséget nyújtó, komplex tervvel állt elő. Tervének egy korábbi változatáért, ami elsősorban a szállástípusokkal foglalkozott, már országos díjat is kapott: első helyezett lett a Déli Városkapu Fejlesztési Program hallgatói pályázatán.