Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

tamasi_iskola011

Eredményes volt a szülők és az önkormányzat határozott fellépése, a GDE mégsem veszi át a Tamásit

A határozott szülői és önkormányzati fellépésnek köszönhetően a Gábor Dénes Egyetem elállt attól a szándékától, hogy átvegye a hegyvidéki Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium fenntartói jogait. Így a márciusi szóbeli felvételire a korábban meghirdetettek szerint készülhetnek a hegyvidéki szülők és a pedagógusok.

Az egyetem múlt hét szerdán jelentette be a szándékát a Tamási fenntartói jogainak átvételére. Az iskola szülői választmánya másnap ülést tartott. Ezen Fonti Krisztina, a Hegyvidék alpolgármestere is megjelent, és közölte, hogy az önkormányzat a családok és a pedagógusok által kialakított álláspontot fogja képviselni az ügyben. Hamar kiderült, hogy a szülők többsége elutasítja a fenntartóváltást, és ezt az álláspontot képviselte az önkormányzat is.

Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester több egyeztetést is folytatott a hét folyamán. Előbb a Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetésével egyeztettek, majd Maruzsa Zoltánnal, a közoktatásért felelős államtitkárral, később a Tamási igazgatójával tárgyaltak. Mindannyiszor világossá tették, hogy nem támogatják a fenntartóváltást, és ezt javasolták a minisztériumot képviselő államtitkárnak is.

Érezve a közhangulatot és látva az önkormányzat határozott véleményét, az egyetem pénteken bejelentette, hogy eláll a Tamási fenntartói jogainak átvételére irányuló szándékától.