*
foto_kiallitas06

Fény-Kép – fotótárlat a Galéria 12-ben

A fotó hónapja alkalmából tizenöt művész alkotásaiból nyílt tárlat a Galéria 12-ben. A megnyitón Kovács Lajos alpolgármester kihívások előtt álló szakmának nevezte a fotóművészetet.

„Néhány évtizede fotózni, filmet készíteni még a kiváltságosok lehetősége volt, manapság a telefonjával bárki tud képet felvenni, filmet forgatni, és ebben a hihetetlen »média-zajban« kell a fotóművésznek olyan művet létrehoznia, amire az emberek felfigyelnek” – mondta.
foto_kiallitas10

Feledy Balázs művészeti író kissé ironikusan említette, hogy miközben a festészetről, a zenéről, a költészetről egy-egy napon emlékezünk meg az évben, a fotózást egy hónapon át ünnepeljük. „A fotó szárnyal, a fotó tarol, fotó alapján szerezzük képi benyomásaink túlnyomó többségét, és nehéz megvonni a művészet határvonalát – fogalmazott. – A fotográfiai események vonzzák a közönséget, gondoljunk a World Press fotókiállításra, vagy a természetfotókra! A fotó popularitása kitágult a befogadás és a készítés oldaláról is, a digitális technika és a számítógéppel való összefonódás révén. A photoshop-programok használatának korában néha kétségeink vannak, hogy hagyományos értelemben vett fotográfiát látunk-e.”
foto_kiallitas02

A Galéria 12-ben kiállítók többsége a fotózás mellett a képzőművészet egyéb ágaiban is alkot. A mostani válogatás témája a fény, a fény jelentésének kiemelése a képeken, fekete-fehérben, színesben vagy barnás tónusban, manipulálatlanul, doku- vagy természetfotón. Feledy Balázs nagy átéléssel, beleérzéssel elemezte az alkotók fotóhoz való közelítésének változatosságát, a képek által tükrözött különböző viszonyulását, ízlését, humorát.
foto_kiallitas03

Az alkotók és kiállított képeik: Aknay Tibor: Felhőmadár, A Halál angyala, Alapfy László: Szűz (a Csillagképek sorozatból), Ilku János: A fény útja, Fény-képzelet, Requiem egy erdőért – Ohati erdő, Kádár Katalin: Falfotó/1, 2, Üvegtábla, Kecskeméti Kálmán: Minden eladó, Szomorú citerás a Vigadónál, Nahát! Musée d’Orsay, Mackó Erzsébet: Fény-Rajz 1. 2., Nagy Albert: Hóban, ködben (egerészölyv), Irány a fészek (szalakóta), Németh Andrea: „Távolsági autóbuszon”, Rainer Péter: A Radetzky laktanya bontása, Simon Csilla: Fényhozó, Kutyafejűek, Szabó Endre: Tenger Szicíliánál, Távlat, Vihar előtt, Szamos Iván: A fény képe, Szél Ágnes: „Kereszt térben 2.”, Tahin Gyula: Gornergrat gleccser (Svájc), ErtaAle lávató (Etiópia), Tóth József Füles: Alma Mahler 1879–1964.

B. A.

A kiállítás megtekinthető: december 8-ig mindennap (kivéve vasárnap) 16.00–22.00 óráig. Cím: Galéria 12 Kávézó és Borbár, XII., Hajnóczy József utca 21.