*
kiallitas04

Képek a természet csendjéről

Cseke Szilárd Munkácsy Mihály-díjas képzőművész CSEND-20 / SILENCE-20 című kiállítása nyílt meg október 6-án a Hegyvidék Galériában, amely a Budapest Art Week hivatalos programjához kapcsolódóan került megrendezésre.

cseke_szilard02

„Több szempontból is nagyon örülök, hogy ezeket az alkotásokat megtekinthetik a hegyvidékiek itt a Galériában – kezdte köszöntőjét Fonti Krisztina alpolgármester. Tizennyolc éve ismerem Cseke Szilárdot, és meggyőződésem, hogy olyan műveket alkot, amelyeket az ember szívesen fogad az otthonába, amikkel jó együtt élni, harmóniát sugároznak.”

fonti_cseke05

A sokoldalú művész több szállal kötődik a Hegyvidékhez, legutóbb 2019-ben részt vett a Nemzetközi Művésztelepen, az ott készült alkotásai – a művésztársak munkáival együtt – nagy sikerrel kerültek kiállításra a Hegyvidék Galériában, majd Aradra is elvitték az anyagot. Már akkor felmerült egy önálló kerületi tárlat ötlete. A most kiállított művek legtöbbjét erre a kiállításra festette; ezek az erdőképek, és az absztrakt, fóliákkal készült alkotások. A festmények megidézik a természetet, a természetben szerzett élményeket, ugyanakkor alkalmasak egyfajta intellektuális elmélyülésre. „Remélem, minél többen megtekintik a kiállítást, hiszen most, ebben a vírustól gyötört életünkben nagyon nagy szükségünk van az intellektuális, szívet-lelket-szellemet gyönyörködtető élményekre. Ez a kiállítás nagyszerű alkalom arra, hogy anélkül, hogy tömegben lennénk, elmélyüljünk és részesei legyünk egyfajta szellemi töltekezésnek.” – fűzte hozzá, majd szólt a tárlathoz kapcsolódó rendezvényekről: október 17-én 12 órakor indul a Budapest Art Week szervezésében egy Budai Galéria Túra, amelynek az utolsó állomása a Hegyvidék Galéria. Az itteni látogatás után 15 órától a művész interaktív tárlatvezetést tart, a jelenlévőkkel közösen létrehoznak egy művet, és kisorsolják.

megnyito02

„A művek egymást követően jöttek létre, különböző anyag és felületkezelési kísérletek révén. – elemezte megnyitójában Petrányi Zsolt művészettörténész a kiállított két sorozatot. A festő a vászonra, vagy a kép hordozójára először színfelületeket vitt fel, amelyek vagy tiszták, vagy festékrétegek keveredését mutatják. Minden festményen más színek összjátékát láthatjuk, ez adja a különböző karaktert. Az alkotásokon a következő rétegek, sötét sávok a töredezett vonal-struktúrák, melyek vagy festettek vagy lenyomatként kerültek a színterületre. Az így teremtett hálózatok a művek egy részén konkrét képet idéznek fel bennünk, erdei fák perspektivikus szövetét, melyek felismerését Cseke világos színfoltokkal segíti. Van, ahol a háló absztrakttá válik, van, hogy fejformát idéz. A rajzolat asszociációkhoz vezet, amelyek az alattuk lévő színjátékot konkretizálják.” – taglalta, majd hozzátette, hogy van a munkának egy olyan tartománya is, amelyben a művész megpróbálja befolyásolni az anyagot. „Vannak felületek, amik lehet, hogy nem úgy alakulnak, ahogy elképzelte, hanem jobban, látványosabban, az alkotót is meglepő hatásokat keltve. A kép ezért nemcsak készül, hanem születik is... Cseke Szilárdnál az alkotói munka egy olyan esztétikai értéket teremt, ami a művész személyiségétől függetlenül hat ránk.” – zárta szavait Petrányi Zsolt.

megnyito05

A kiállítás megtekintése regisztrációs jegy (200 Ft) megvásárlásával lehetséges, november 5-ig, keddtől péntekig 10:00–18:00, szombaton 10:00–14:00 között a Hegyvidék Galériában. Jegyek kaphatók, illetve regisztrálni a https://hegyvidekgaleria.jegy.hu/ oldalon, valamint a MOMkult jegypénztárában (1124 Budapest, Csörsz utca 18.) és a Hegyvidék Galériában (1126 Budapest, Királyhágó tér 10.) lehetséges.