*

Védőmaszk a szakrendeléseknek

Védőmaszk a szakrendeléseknek

Húsz hétre elegendő védőmaszk-mennyiséget adományozott a Hegyvidéki Önkormányzat a Szent János Kórház járóbeteg-ellátó részlegein dolgozóknak. Az átadáson Pokorni Zoltán polgármester bejelentette, jövő héttől a leginkább veszélyeztetett, 70 év feletti polgárokat is ellátja maszkokkal az önkormányzat.

Kétezer darab, FFP2-es szintű védelmet nyújtó maszkot adott át Pokorni Zoltán polgármester dr. Takács Péternek, a Szent János Kórház főigazgatójának. A polgármester elmondta, hogy a főigazgató javaslatára a teljes mennyiséget a járóbeteg-ellátásban dolgozóknak ajánlják fel, itt ugyanis most nagyobb szükség van a maszkokra, mint a fekvőbeteg-osztályokon, amelyek központi ellátása precízen biztosított. A szakrendelések számára átadott maszkmennyiség nagyjából húsz hétre elegendő, így szerencsés esetben akár a járvány végéig kitarthat.

„A hegyvidéki háziorvosok, fogorvosok, védőnők, asszisztensek, az ügyeletet biztosító bölcsődék és óvodák dolgozói, továbbá az idősgondozásban résztvevők már jól el vannak látva védőmaszkokkal. Ezért is van módja arra az önkormányzatnak, hogy a János kórház szakrendelőjét is támogassa” – közölte Pokorni Zoltán, hozzátéve, hogy a jövő héttől a leginkább veszélyeztetett korosztályt, a 70 év felettieket is ellátják maszkokkal a Hegyvidéken.

takacs_pokorni09

„Mi vagyunk az országban az egyetlen olyan kórház, ami most a járványügyi védekezéssel kapcsolatban minden tevékenységet teljes körűen ellát, és még mellette a sürgősségi ellátást is végzi, mind a felnőtt-, mind a gyermekszakmákban” – mondta el a kórház főigazgatója. Dr. Takács Péter jelezte, nemcsak a fekvő-, hanem a járóbeteg-ellátásban is igyekeznek teljes mértékben szétválasztani azokat, akiknek vezető panasza a felső légúti megbetegedés, illetve akik egyéb panaszokkal érkeznek. Kitért rá, hogy a járvány kezdete óta azt kérik minden betegüktől, hogy elsősorban telefonon, távkonzultáció formájában vegyék fel a kapcsolatot orvosaikkal.