Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorsbillentyűk listája

rendelo1

Megújult a Rácz Aladár úti felnőtt háziorvosi rendelő

Befejeződött a Rácz Aladár úti, felnőtteket ellátó orvosi rendelő felújítása, amelynek köszönhetően végre komfortos körülmények fogadják az ide tartozó több ezer hegyvidéki pácienst, valamint a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokra érkező dolgozókat.

„Orvoshoz nem jókedvünkben, hanem kényszerűségből járunk. Ezért nem mindegy, milyen állapotokkal találkozunk a rendelőkben: a lehangoló környezet fokozza rosszkedvünket, ugyanakkor a derűs hangulatú terek segítenek megnyugodni” – mondta Pokorni Zoltán polgármester, aki munkatársaival együtt részt vett a Rácz Aladár út 5. szám alatti, felújított rendelő átadásán.
A polgármester örömtelinek nevezte a kormány döntését, amely alapján több mint kilencmilliárd forint összegű forrást biztosítanak a Kútvölgyi Klinikai Tömbben megvalósítandó hegyvidéki szakrendelő kialakítására. Eközben – tette hozzá – az önkormányzat is igyekszik teljesíteni a saját feladatát: tavaly ősszel elindítottak egy programot, amelynek keretében, egymás után felújítják az összes, kezelésükben lévő háziorvosi rendelőt.
Fonti Krisztina alpolgármester felidézte, hogy elsőként, ez év januárjában az új, Böszörményi úti gyermekrendelőt adták át. Ezt követte most a Rácz Aladár úti rendelő, ahol felnőtt háziorvosok dolgoznak, valamint a foglalkozás-egészségügyi szolgálat működik. December 1-jétől az otthoni szakápolási szolgálat központja – amely jelenleg a Fodor utcában található – szintén ebben a rendelőben folytatja tevékenységét.

rendelo3

„Rövidesen a Rácz Aladár úti gyermekrendelő, valamint a Fodor utcai felnőtt háziorvosi rendelő is megújul az önkormányzat beruházásában” – számolt be a soron következő munkákról az alpolgármester asszony. Megjegyezte, hogy a felújítások során egységes arculat kialakítására törekednek, ennek jegyében tűnik fel a rendbe tett rendelőkben a Hegyvidéki Önkormányzat emblémájának két alapszíne, a kék és a zöld.
Váczi János alpolgármester tájékoztatása szerint a felújítási programban főként a várókat komfortosítják, valamint, ahol szükséges, megújítják a homlokzatot, a betegrendelőket, illetve az akadálymentes környezet megteremtése érdekében rámpákat építenek és átalakítják a mellékhelyiségeket. Most, a Rácz Aladár úti rendelőben az összes helyiség új burkolatot és festést kapott, és a vizesblokkok is teljesen megújultak, ennek keretében egy akadálymentes illemhelyet is kialakítottak. Új nyílászárókat, hangszigetelő ajtókat építettek be, továbbá korszerűsítették az elektromos hálózatot és a fűtési, gépészeti rendszert.
„Otthonosabbá váltak a helyiségek, amelyek hangulatát a régi fehér csempék ridegsége helyett már a megújult felületek kellemes színvilága határozza meg” – osztotta meg véleményét az újjávarázsolt rendelőről dr. Szánthó Dorottya háziorvos. A doktornő arról is beszélt, hogy a rendelőik nemcsak szebbek, hanem körülbelül tíz négyzetméterrel tágasabbak is lettek a belső falak elbontásával.
A megújult Rácz Aladár úti rendelőben jelenleg két, területi ellátási kötelezettséggel rendelkező, illetve egy, területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező felnőtt háziorvos dolgozik. A három orvos együttesen közel négyezer környékbeli lakónak biztosít ellátást.